Konferencia a piac társadalmi, gazdasági és történeti kérdéseiről

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, a Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület  és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Politikatudományi és Szociológiai Intézetének közreműködésével rendezte meg a „Piacok a társadalomban és a történelemben” című háromnapos konferenciát 2012. augusztus 23-a és 25-e között Debrecenben.


A reprezentatív tudományos tanácskozás plenáris ülésén Madarász Aladár az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa „Eszmék és téveszmék a piacról”, Halmos Károly az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének egyetemi docense „Vásár, piac, kereskedelem” és Laki Mihály az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója „Piacfejlődés a szocializmus után” címmel tartott nyitó előadást.  Ezt követően a konferencia hat szekciójában közel 66 előadás hangzott el, a résztvevők között a hazai társadalomtudomány jeles képviselői (Gyáni Gábor akadémikus, Kövér György egyetemi tanér, Bácskai Vera professor emeritus, Tomka Béla egyetemi tanár) mellett felvidéki és erdélyi kutatók is szerepeltek.

Az előadások témaköre meglehetősen széles volt, a piac valamennyi társadalmi, gazdasági és történeti kérdését érintették.  A rendezvény megszervezését Nemzeti Kulturális Alap  mellett a Magyar Nemzeti Bank, a Debreceni Egyetem és a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata támogatta.

A tanácskozás élénk szakmai és sajtó figyelmet keltett. A konferencia előadásait, szekcióüléseit több mint 100 szakember kísérte figyelemmel.