„A SZÜLŐFÖLD HAGYATÉKA” - LEVÉLTÁRI KIÁLLÍTÁS NÁDUDVARON

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás
13. születésnapja alkalmából rendezett A szülőföld hagyatéka címmel kultúrestet a Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány a helyi városi könyvtárral és a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárával közösen november 10-én az Ady Endre Általános Művelődési Központban.
 

A házigazda, alapítványi elnök Barna Sándorné először a város legfrissebb díszpolgárát Kalmár Erzsébet címzetes főjegyzőt szólította mikrofonhoz, aki a Nádudvar története levéltári dokumentumokon alapuló kiállítás bevezetőjeként megemlítette, hogy az önkormányzati törvény ugyan minden önkormányzatnak lehetővé teszi levéltár működtetését, de ezzel nem sokan élnek.

A tárlatot megnyitó két szakember: Dr. Kovács Ilona főlevéltáros és Dr. Szálkai Tamás levéltáros kiemelte, hogy az alapítványvezető és intézményük között jó kapcsolat alakult ki, ennek folyománya ez a Nádudvar címertörténetéből, anyakönyveiből, szabályrendeleteiből, egyesületi alapszabályaiból és egyéb érdekes dokumentumokból álló, 350 évet felölelő kiállítás, ami december 10-ig látogatható.

A folytatásban a Keserű család háromszáz éves történetét és a Kösíjt bemutató könyvet ajánlotta a vendégek figyelmébe Varga Ildikó történelem tanár és Dr. Kozák Lajos egyetemi adjunktus. Majd Dr. Takácsné Baranyai Etelka kuratóriumi titkára ismertette az elmúlt egy évben végzett közösségi munkájukat. Színpadra lépett a Bakator népzenei együttes is. Az estet rétes-parti és táncház zárta.

 

Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Napló

Fotó: Marján László HBN-ML