Aki soha nem tért vissza

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

A II. világháborút követő években nagyon sok sérelem esett a magyar lakosságon. Csakúgy mint a nácik barbár emberiségellenes cselekedetei, a kommunizmus nevében is sok millió embert gyilkoltak meg vagy tették tönkre életüket. Hajdúböszörményben kezdődött mindez a Vörös Hadsereg 1944. október 22-ei bevonulásával, a város megszállásával. Asszonyokat becstelenítettek meg, a Karácsony és Láda családot lemészárolták, rekviráltak, s embereket ejtettek túszul.

 

Vöő Ilona kitelepített 1952-ben a kormópusztai táborban, titokban készült rajza egy
„szobabelsőről”, ami nem volt más, mint egy juhhodály


A „málenkíj robotra” elhurcolt honfitársaink számát pontosan még ma sem tudjuk megbecsülni. Ismerünk olyan esetet, amikor a Kéky családban apa és gimnazista fia nem tért vissza soha. Az édesanya így idézte fel a történteket: „Hiába sírtunk, könyörögtünk, csak terelték őket kifelé puskával, kit a házból, kit az udvarból, egy szál ruhában, élelem nélkül, úgy, ahogy éppen voltak: ... Vártuk reszketve, mikor engedik őket haza, de mondták az emberek, hogy nem maradtak Böszörményben, kihajtották őket a városból másfelé.”

A következőkben az oly sok borzalmat megélt nemzet tragédiáinak egyik személyes hangvételű írását adom közre. A levél szerzője Oláh Barna hajdúböszörményi lakos. Őt 1944. október 28-án hurcolták el „málenkij robotra”. A 46 éves férfi sorstársa és szenvedője annak a borzalomnak, mit a elhurcoltaknak meg kellett élniük. Ő sok ezer magyar honfitársával együtt soha nem térhetett vissza szeretteihez. A most közölt forrás értékét növeli az a tény, hogy a levél írója a debreceni Pavilon laktanyából (Itt gyűjtötték először össze a civileket is. A szerk.) dobta ki a levelet, s bízott a jó szándékú megtaláló segítségében. Az írás egy „Fegyverkönyv” kitépett lapjára íródott, melyre eredetileg egy 35-M puska adatait jegyezték. Birtokunkban van még egy hasonló tartalmú levél, melyet szintén Oláh Barna írt feleségének november 18-án. Ezt a levelet már a vonatból dobta ki. Mindkét írás eljutott asszonyához. Ezekből adunk most közre szöveghűen egyet. A levél másik oldalán ez olvasható:

„Hadifogoly kéri a szíves megtalálót a címre kézbesítse Oláh Barnánénak Hajdúböszörmény, Désány I. u. 7-11. Debrecen, 1944. november 18.”

A papír másik oldalának szöveghű közlése pedig ez:

„Drága Anyukám! Mire ezeket a sorokat olvasod valószínű már elvisznek bennünket Debrecenből, hogy hová, nem tudjuk. Ha lesz vonat megyen sorba a szállítás, igaz hogy még csak katonának visznek és úgy hírlik hogy egyelőre a környék belieket mellőzik, de a gyűjtőtábort itt a Pavilonba kiürítik. Haza innen eddig senkit nem engedtek a mai napig az otthoni elöljáróságból sem jött ide senki pedig beengedték volna valószínű.

Hogy hová visz, sorsunk nem tudjuk csak a bizonyos, hogy fiatal 14 évestől 65 évesig mindenki itt van, még ha beteg is, és elszállítják akár zsidó, román, cseh vagy magyar, szóval bármilyen nemzetiségű egyaránt. Így arra van kilátás, hogy ahová megyünk ott fognak majd bennünket szétszórni.

Remélem, hogy eleresztenek, de már annyit csalódtam, hogy csak a Jó Isten és tebenned tudok csak bízni, azonban nehézség essél kétségbe, ha az Isten erőt, egészséget ád egyszer csak hazakerülök hozzád addig nagyon vigyázz magadra és egészségedre igyekezz, amit a sors ránk mért beletörődni.

Fogadj magadhoz valakiket a lakásban, vagy ha jobbnak látod, költözz te is el valahová. Talán Bálintéknál. Úgy gondolom, hogy a disznókból, ami most nem kell közelesen adjon el Bálint bátyád, kérd meg erre, hiszen enni sem tudtok neki adni hacsak Bojti nem hoz. Haza nagyon sokat gondolok, keserves sorsotokra, de mivel nem tudom az otthoni állapotokat így még tanácsot sem adhatok jót! Ha innen csakugyan elvisznek levelet sem tudunk küldeni, ha csak olyan földitől aki haza megy attól nem – mert aki beteg csak eleresztik talán – Egésségem jó van, nincs bajom csak a sorsom bánt. – Értesítsd az utca belieket ammi őket érdekli, mind együtt vagyunk és lehetőleg így is akarunk maradni.

 

Az ötvenes évek hírhedt padláslesöprése a kulákká nyilvánított Takács Károly portáján

 

Tiszteltetem a testvéreket és testvéreid azok családját, mielőbbi viszontlátásig sokszor csókollak:

Apukád.

 

Közli: Varjasi Imre

 

Megjelent a Szabadhajdú 2013. február 22-ei számában.