Hegyközcsatár évszázadai

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

Hegyközcsatár, a Nagyváradtól kissé északkeletre fekvő Bihar megyei község 2013-ban ünnepli Váradi Regestrumban említésének 800. évfordulóját. Ez alkalomból jelentek meg nemrégiben Orendt Mihály Hegyközcsatár 800 éves és A Hegyközcsatári Református Egyházközség története című kiadványai, melyek Csatárt és általánosságban a Berettyó és a Sebes-Körös ölelte Bihari Hegyközt élénken mozgó ecset alkotta képeken állítják elénk, társadalmi, egyházi, gazdasági életük egységében. A szülőföld, a szerző-szerkesztő számára legfontosabb élményforrást jelentő helyek emberi és természeti értékeit érzelmes őszinteséggel feltáró könyvek helybeli forrásokra is támaszkodva kalauzolják olvasóikat egészen jelenkorig.


 

Szerzőjük eredendően Csatár történetének írására vállalkozott, évtizeden át folyó kutatásai során azonban elegendő adatot talált ahhoz, hogy munkáiban rendre szólhasson más hegyközi települések (többek között Siter, Hegyközkovácsi, Hegyközújlak) múltjáról is. Lelkesültsége, térség iránti odaadása elé emelnek tükröt nemzeti érzésvilágra nyitó mondatai, melyekkel őskori természeti táj ábrázolásától egészen az elmúlt tíz év egyház és helyi társadalom érdekébeni áldozatvállalásainak, kulturális programjainak ismertetéséig igyekszik olvasóiban érzelmi bevonódást kelteni. Különösen szembetűnő ez elsőként említett művében, ahol például határozottan állást foglal a Csatárral kapcsolatos néveredeti kutatások tárgyában: elfogadja-támogatja a település nevét Árpád fejedelem legkisebb fiának nevéből származtató elméletet.

Maga a község oklevelekben 1213 után számos névalakkal szerepel, az Anjou-korban már a váradi püspökség birtoka, 1552. évi összeírás alapján hatvanegy telkes falu, mígnem a 17. század első harmadában mezővárossá emelkedik. 1660 után ide is elérnek a bihar-hegyközi térségben pusztító hadjárások, temploma ennek ellenére a századközépen megújul, 1703-ban református iskolával gazdagodik. Csatárnak ekkoriban sem jelentősebb mennyiségű gabona termelésére, sem nagyobb számú állat tartására nincs elegendő földje. Lakosai rét és legelő hiányában környező falvak pusztáin is nevelnek jószágokat, szántók helyett pedig inkább előnyös fekvésű szőlőkből húznak jövedelmet. Minderről a korszak alapforrásai (birtokfelmérések, úrbéri összeírások) tanúskodnak, adatközlésekhez Orendt sokat merít belőlük, s épp ezért első műve józsefi korig vezető fejezeteiben általában gazdaság- és társadalomtörténeti oldalról visz közelebb Csatárhoz. Ezzel szemben a tizenkilencedik századi jelent inkább egyháztörténeti nézőpontból láttatja, nagymértékben építve községi lelkészi feljegyzésekre.

 

 

Csatáron a kálvinizmus a 16. század közepén erősen megkapaszkodik: 1556-ban, amikorra a politikailag és területileg megosztott országban már nagy számban szereznek híveket Kálvin tanai, Csatár nagyobb része is református hitre tér. Orendt Mihály második, javarészt forrásközléseket tartalmazó, évkönyv formáját öltő munkája e határon túli magyar református közösség életvilágához, Csatár és a reformáció négyszázötven éves kapcsolatához közelít. Lajstromok (úrasztalára adakozók és egyházi tisztviselők névjegyzékei) közben-után fél évezred községi hitéletének képei sorakoznak előttünk, számosan a csatári református közösség történetének egyik legfontosabb forrásaként értékelhető, múlt századfordulón megnyitott és majd hatvan évvel később lezárt „Aranykönyv” lapjairól. Templomfelújítás, egyházi adományok, iskolai tanítói és lelkészi javadalmazások szintén bekerültek a könyvbe, köszönhetően a tizenkilencedik század elejétől vezetett lelkipásztori feljegyzéseknek. A forrásközlések fényt vetnek helyi fiú- és leányiskola működésére, megemlékeznek a közösségszervezés, a gyülekezeti élet fontosabb pillanatairól, és adalékkal szolgálnak például az ezernyolcszázharmincas évek eleji kolerajárvány történetéhez. A kötetben idézetek mellett a forráskiadó saját elbeszélései, kísérőszövegei is szerepelnek, lelkészi tollakból pergő emlékek kiegészülnek jelenkori eseményekről készült felvételekkel, falusi karácsonyok hangulatát megidéző sorokkal.

Változatos tartalma olvasókönyvvé (is) teszi, s bizonyos mértékig azzá lesz a Csatárról szóló másik kötet. Nyolcszáz év történetében egy-egy, a szerző történelemlátását élesen tükröző, személyes hangú elbeszélő részt rövidebb-hosszabb idézetek követnek, s e témabeli és így műfaji összetettségét tovább erősítik versek, némely népszokás helyiek megszólaltatásán keresztüli leírása. Orendt Mihály persze nem egyszerűen történeti áttekintés érdekében keres és teremt összefüggéseket. Anekdotákkal, személyes történetekkel is átszőtt, s részben ezért történelem és emlékezet határvonalát helyenként elmosó munkáiban igyekszik megmutatni mindazt, ami máig meghatározó a felekezeti és nemzeti öntudatát híven őrző hegyközcsatári magyar református közösség életében.

 

Orendt Mihály: Hegyközcsatár 800 éves. Hegyközcsatár, 2013. 307. p.

Orendt Mihály: A Hegyközcsatári Református Egyházközség története. Hegyközcsatár, 2013. 107. p.

 

Brigovácz László