Egy hajdúböszörményi, aki közreműködött Mindszenty kiszabadításában

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

Az ötvenhatos forradalom egyik első oldalas sajtó híre volt, amikor október 30-án a késő esti órában a rétsági laktanyából katonai alakulat indult Felsőpeténybe, hogy kiszabadítsák Mindszenty József hercegprímást. Az eseményről 1956. november 1-jén szenzációsnak szánt cikk jelent meg Kocsis Tamás tollából a Magyar Szabadság nevű lapban.


A szerző – Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy és két tiszttársa közlései alapján – leírta Mindszenty József hercegprímás kiszabadításának históriáját. A történet szerint 1956. október 30-án a késő esti órákban a rétságiak rövid tűzharcban elkergették a bíborost őrző államvédelmiseket. Valamivel később – Mindszenty szavai szerint – „Felpattan az ajtó, belép hozzám a rétsági honvédség fegyveres tiszti különítménye. Vezetőjük, Pallavicini őrnagy jelentkezik. – Hercegprímás úr, Ön szabad! Azonnal indulhatunk Esztergomba vagy Budára. Szállítóeszközök, kofferek, ládák, minden, ami kell, rendelkezésre állnak.”- olvasható a lapban. De valójában így történtek az események, mint ahogyan a cikk szerzője fogalmazott? Bizony, újságírói túlzások kerültek az írásba. Az egyik például, hogy nem volt lövöldözés, lévén az őrzéssel megbízott karhatalmisták már előző nap szabadon engedték Mindszentyt, akit a rétsági katonák előbb laktanyájukba, majd másnap kora reggel Budapestre kísértek.

Október 31-én reggel hat órakor indult a fővárosba a menet, elöl három harckocsi és egy rohamlöveg, mögötte a deszantosokat szállító tehergépkocsi, majd két Pobeda, a másodikban Mindszentyvel és Pálinkással. A menetoszlopot egy harckocsi zárta. A falvakban, városokban végig éljenző tömeg köszöntötte Mindszentyt. Háromnegyed kilenc körül megérkeztek Budapestre a várhoz, ahol lemaradt az utolsó harckocsi is a - többi már korábban meghibásodott.

 

A hajdúböszörményi Rompai Imre a kép hátterében kalapban,
Mindszenty jobbjánál 1956. október 31-én a prímási palota előtt

 

Az Úri utcában ekkorra mintegy ezer ember gyűlt össze a főpap fogadására, aki áldást osztott, majd bevonult a prímási palotába. Nos, eddig Mindszenty szabadulásának sommázata. De kik voltak a kiszabadítók? A választ többnyire ismerjük. A Vác melletti rétsági harckocsizó laktanya katonái, illetve a forradalomban részt vevő nemzetőrök. Köztük egy hajdúböszörményi cipész mester fia, Rompai Imre.

A családot böszörményben Rompaként ismerhették, s a Hold utcában éltek, ott volt a műhelyük is. 1927-ben változtatta az apa Rompai-ra a nevét, aki feleségével Gencsi Margittal öt gyermeket nevelt becsületben, tisztességben. Fiát, Imrét péknek taníttatta, aki a forradalom idején 43 éves volt. Budapesten élt és az újpesti forradalmárokkal érkezett Felsőpeténybe, s lett aktív közreműködője Mindszenty József „kiszabadításának”, Budapestre kisérésének. Rompai ’56 októberében végig a hercegprímás közelében maradt, majd a szabadságharc vérbefojtása után Ausztrián, Olaszországon át Amerikába emigrált. New Yorkban telepedett le, az ott élő magyarok segítették, s szakmájában helyezkedett el. Kapcsolata Mindszentyvel nem szakadt meg és a hercegprímás amerikai útja alkalmával szerét ejtette az egyszerű emberrel való találkozásnak is. Rompai a távoli Amerikában is hű maradt magyarságához, s szíve mindig visszahúzta Böszörményhez.

 

Rompai az emigrációban is tartotta a kapcsolatot a hercegprímással


Testvéreivel, családjával, barátaival folyamatosan tartotta a kapcsolatot, s Margit húga kétszer is meglátogatta a távolban. Neki mindig azt mondta: „Itthon szeretnék végleg megpihenni”. A nyolcvanas évek végén hazaköltözött szeretett városába, ahol 1989. július 13-án végleg megpihent. Nagy Imre újratemetését már itt érhette meg. A Nyugati temetőben „A Boldog Feltámadás Reménye Alatt” helyezték örök nyugalomba.

 

Varjasi Imre